Cum ventrem ventri, femori femur, ora labellis
     Conserui, et cunno mentula delituit,
 Principio cunctas vincis lasciva puellas,
     Nequitiae, et cedit nostra libido, tuae.
 Amplexus hederas superant, et basia conchas,
     Nec deest officio, dextera, lingva, natis.
 Postquam effusa tibi est nimium festina voluptas,
     Iam satis est, clamas, Lucia, iam satis est!
 Quid medium praecidis opus? quid inepta repugnas?
     Expecta, nondum, Lucia, defutui.

Hashoz a has, ha tapad, comb combhoz, száj meg a szájhoz,
     és ha tövig becsuszott már a punádba botom,
 nincsen olyan lány több, aki ily remekül herebélne:
     bármit is óhajtok, megteszed egyszeriben.
 Repkény így nem ölel, kagyló így nem tapad egybe,
     szorgos a markod, a szád, friss a farod, kicsikém.
 Ám, amikor kielégültél már, s únod a hajtást,
     egyszeriben: "Ne tovább!" - így nyekeregsz - "Ne tovább!"
 Mért ne csinálnánk hát? Mit iparkodsz úgy befejezni?
     Lúcia, várj addig, míg nekem is sikerül.