Együtt vágtunk neki a létnek Együtt kezdtük a „nagy csatát” Vakon bíztunk a végtelenben Minket úgysem verhet át. De a végtelennek vége lett S mi egyensúlyozunk a partján A végtelennek neve is van Mi csak úgy hívjuk Tarján. Mellettünk mindenki „alázuhan” Mi még egymásba kapaszkodunk Mert a hülye gyermek-léthez Még mindketten ragaszkodunk. Bér egyre erősebb a sodrás, Mi még álljuk a sarat És kifésülünk még hajunkból Néhány jól sikerült nyarat. Hogy hogyan éljünk? Sokan tudják. Van rá jó pár elmélet. De ami tényleg meghatároz: A mézszínű emlékek. Arany barnára sült álmok De fehér még a beteljesülés Ma már kormozó lánggal égetnek a lányok S a hit az álmokban nagyon kevés. És az idő nem kérdez, Nem vacillál, telik. És nekünk még sok van hátra A fenékig-tejfelig. És ha már túl erős az ár És nem tudjuk tartani magunk Még az utolsó hullám előtt Kell a mélybe ugranunk. Hogy ne az élet sodorjon, Mert nem mindegy, hogy ugrunk, vagy esünk, Mert valami csak úgy adódik, De valamit magunkért teszünk.
A legjobb
Válasz