Széles vállak, szörnyű arc,
Lába nyomán véres harc.
Agya sötét, mint egy pajta,
Fényes bőre feszül rajta.
Ártatlan, mint a kis barik,
Ere duzzad, mikor szarik.
Csúcs-humora nagyon pazar,
Hülye szegény, mint egy kazal.
Lelke, teste mind selejt,
Lábat mosni elfelejt.
Reggelire 4-5 hattyú,
Arca, mint egy gőzdugattyú.
Fúr, farag és lapátol,
Szeme ég a csipától.
Nyaka vastag, széles beton,
3,4 dimetil-keton.
Akit csak lát, eltapos,
Agya, mint a zsenge fos.
Úgy ugat, mint zsibbadt bulldog,
Amíg csak él, legyen boldog.

Conan merész, túlzón bátor,
Bőre nyúzva cirkusz sátor.
Ha ingerlik, dühe robban,
Minél tovább, annál jobban.
Satu-álla pajszert darál,
Egyet zúz és ott a halál.
Kardot forgat, s tréfálkozik,
Érte telnek meg a mozik.
Lába nyomán rózsaszirom,
Fürtös fejét nagyon birom.
Lakhelyéről mondák szólnak,
Méltán hívnád disznóólnak.
Roppant teste, mint hegy orma,
Izzad, bűzlik, monstrum-forma.
Melegszívű, s kemény közben,
Mint kőgólem a forró gőzben.
Romantikus, érző lélek,
Szájszagától mégis félek.
Rohan és riszálja farát,
De gondoskodó igaz barát.
Felpattan a kopott lóra,
Remélem, még hallunk róla.

Robaj rázza a roppant hegyet,
Bár épp csak lecsapott egy legyet.
Bendője rettentő katlan,
Szájszaga leírhatatlan.
Tonnás farán szexis nadrág,
Büdös, mint a dög, mit vad rág.
Izmos karja elrettentő,
Háta, mint Ferihegy-kettő.
Barbár harcos, gladiátor,
Hasizma, mint radiátor.
Szédülök, ha leül mellém,
Fát lehetne vágni mellén.

Élete gyertyáját soknak eloltá,
Miatta vált számos falu holttá.
Ha beszóltak néki, hogy ronda a lova,
Dobta a kardját, bár nem tudta hova.

Számára fontos a jóság, s a haza,
Fürtös kis hajával kibaszott laza.
Agyongyúrt lovakon a társak is mennek,
Az égvilágon semmi értelme ennek.

Iszik, mint gödény, megrúg, mint ló,
Tyúkszaros élete alávaló.
De segítőkész és szuggesztív alak,
Hulláját szívesen ennék a halak.

Sebére nem kell se géz se vatta,
Kivénhedt lova megszakad alatta.
Imádja őt az egyszerű nép,
Nekem is van róla a falon kép.

Repül az idő, rohan az élet,
Conan a hátadba állít egy széket.
Baráti kacaj, sörrel telt korsó,
Conannek ütésed falra hányt borsó.

Mindenki elhagy, te maradsz egyedül,
Hogy ne sírj, majd Conan a háztetőn hegedül.
Hisz Ő egy művész, valódi zenész,
Hajában tetvek, csizmáján penész.

Vége mindennek, ha indul, mint henger,
Humorát hallod: „Hm, hm vak ember!”
Nyugszik a nap már, csendesül a világ,
Lakása barlang, szarszagú gulág.

Lehull a levél, bús felhők jönnek,
Érzékeny lélek, szemében könnyek.
Vádlija beton, bicepsze kerek,
Ő egy-személyben a felmentő sereg.

Vigyázz nagyon, ha elönti a méreg,
Teste, mint üllő, agya, mint féreg.
Ha dühös, nem állhat útjába a Bakony,
Hörög, ha orrát eltömi a takony.

Bármilyen tőgyet fél kézzel megfej,
Ebből is látszik, mekkora seggfej.

Szája hússal, ökle dühvel tele,
Bicepsz volt régen, oviban a jele.
Menekül a város, sikít fél a tér,
Ha felbuzdul benne az ősi barbár vér.
Hullanak a fejek, ha kardja lesújt,
Hisz éveken át csak nyomta a súlyt.
Bátor, okos, bölcs-szép, kemény,
Amikor eljő, véle tart a remény. 
Imádjad hát Őt és sose hídd harcba,
Ha nem akarod, hogy ökle zúzzon arcba.