Az első randi már régen volt, Egy öreg Varjú emlékszik talán, Kesztyű a kézen, az égen hold, Vacsorázott a fiú, s a lány. A szemekbe gyorsan szerelem szökött Egy félig emésztett kandisznó fölött. Örömmel csivitelt minden madár, Pletykálva susogott az útszéli bozót, S attól volt hangos a széles határ, Hogy két magányos szív találkozott. Csókot remélt a fiú a lánytól, Színes lett az ég a szivárványtól. Elmélázott a jóképű legény, Hogy kéne csapni tovább a szelet? S íródott tovább a romantikus regény: Maguk mögött hagyták az első telet. A gondolatokat követték a tettek, Szépen lassan egy párrá lettek. Összemelegedett hát a két szív, Érezték, lelkük így kevésbé fázik, S hogy nagyobb legyen a romantikus ív, Meg sem álltak egy családi házig. Még be sem csukták a kaput maguk után, Én máris a nyakukba varrtam a kutyám. Az élet hát így haladt szépen előre, Közös lett az út és közösek a dolgok, Maguk sem tudták még, mi lesz belőle, Csak remélték, életük így lesz boldog. Amikor együtt voltak, mindig örült a búrám, Még ha magamra is hagytak egy szegedi túrán. Aztán jöttek szép napok és sajnos rosszak, Nem mindig volt meg a közös nevező, Végül aztán szét is bútoroztak, Elveszni látszott az evező. Tudták, hogy egyedül sem lesz ez könnyebb, Fájt is a szív és folytak a könnyek. Mégsem szakadt el ekkor a fonál, Csak megfeszült egészen pattanásig, Néha az egyik még telefonál, Vagy egy buszmegállóban látja a másik. Így futott a történet két külön szálon, Hogy ki-ki magára, majd újra a másikra találjon. Néhány hónap eltelt egymás nélkül, Mindkét fél lassan lőállást bontott, A szív aztán óvatosan újra békül. És közelednek az álláspontok. És itt vagyunk újra a metsző télben, Fej dől a vállra, és kéz nyugszik a térden. Azóta ez lett a gnómok háza, Kígyók, pókok, kutyák és macska, Némelyiket néha az áram rázza, Összegyűlt a világ összes mocska. Így aztán igazán vicces család lettek, Valljátok be, Bözsi nagyon hiányzott nektek. A jövőben az a szép, hogy nem ismerjük, Csak tervezni lehet, és remélni persze, Hogy ha lelkünket kinyitni mi nem is merjük, A másiknak talán lesz hozzá mersze. Azt kívánom, legyetek egymásnak ez a másik, És fogjon immár tüzet, ami régen parázslik.
Pisti-Kriszti
Válasz