Repül az idő, rohan az élet,
Conan a hátadba állít egy széket.
Baráti kacaj, sörrel telt korsó,
Conannek ütésed falra hányt borsó.

Mindenki elhagy, te maradsz egyedül,
Hogy ne sírj, majd Conan a háztetőn hegedül.
Hisz Ő egy művész, valódi zenész,
Hajában tetvek, csizmáján penész.

Vége mindennek, ha indul, mint henger,
Humorát hallod: „Hm, hm vak ember!”
Nyugszik a nap már, csendesül a világ,
Lakása barlang, szarszagú gulág.

Lehull a levél, bús felhők jönnek,
Érzékeny lélek, szemében könnyek.
Vádlija beton, bicepsze kerek,
Ő egy-személyben a felmentő sereg.

Vigyázz nagyon, ha elönti a méreg,
Teste, mint üllő, agya, mint féreg.
Ha dühös, nem állhat útjába a Bakony,
Hörög, ha orrát eltömi a takony.

Bármilyen tőgyet fél kézzel megfej,
Ebből is látszik, mekkora seggfej.