Repül az idő, rohan az élet, Conan a hátadba állít egy széket. Baráti kacaj, sörrel telt korsó, Conannek ütésed falra hányt borsó. Mindenki elhagy, te maradsz egyedül, Hogy ne sírj, majd Conan a háztetőn hegedül. Hisz Ő egy művész, valódi zenész, Hajában tetvek, csizmáján penész. Vége mindennek, ha indul, mint henger, Humorát hallod: „Hm, hm vak ember!” Nyugszik a nap már, csendesül a világ, Lakása barlang, szarszagú gulág. Lehull a levél, bús felhők jönnek, Érzékeny lélek, szemében könnyek. Vádlija beton, bicepsze kerek, Ő egy-személyben a felmentő sereg. Vigyázz nagyon, ha elönti a méreg, Teste, mint üllő, agya, mint féreg. Ha dühös, nem állhat útjába a Bakony, Hörög, ha orrát eltömi a takony. Bármilyen tőgyet fél kézzel megfej, Ebből is látszik, mekkora seggfej.