Arany János : Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!arany
 Feketén bólingat az eperfa lombja,
 Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
 Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
 Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
 Lomha földi békák szanaszét görögnek,
 Csapong a denevér az ereszt sodorván,
 Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
 A gazdasszony épen az imént fejé meg;
 Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
 Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
 Ballag egy cica is - bogarászni restel -
 Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
 Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
 Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
 Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
 Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
 Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
 Benn a háziasszony elszűri a tejet,
 Kérő kis fiának enged inni egyet;
 Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
 Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
 Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
 Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
 Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
 Körűl az apróság, vidám mese mellett,
 Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
 Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
 Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
 Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
 Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
 E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
 Legalább így szokta mondani az apjok,
 Noha a fiú nem imádságon kapkod:
 Jobban kedveli a verseket, nótákat,
 Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
 Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
 Kutat az apró nép, örülne, ha benne
 Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
 Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
 Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
 Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
 Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
 Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
 Homlokát letörli porlepett ingével:
 Mélyre van az szántva az élet-ekével.
 De amint körülnéz a víg csemetéken,
 Sötét arcredői elsimulnak szépen;
 Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
 Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
 Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
 Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
 Arra tálalja fel az egyszerü étket.
 Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
 De a férj unszolja: "Gyer közelebb, édes!"
 Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
 Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? "Nézz ki, fiam Sára:
 Valami szegény kér helyet éjszakára:
 Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
 Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!"
 Visszajő a lyánka, az utast behíván.
 Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
 "Isten áldja meg a kendtek ételét is,
 (Így végezi a szót), meg az emberét is."

Köszöni a gazda: "Része legyen benne:
 Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne."
 Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
 Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
 Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
 Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
 Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
 Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
 Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
 Megered lassanként s valamint a patak,
 Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
 Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
 Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
 És mihelyt a koldus megáll a beszédben:
 "Meséljen még egyet" - rimánkodik szépen.

"Nem mese az gyermek", - így feddi az apja,
 Rátekint a vándor és tovább folytatja;
 Néma kegyelettel függenek a szaván
 Mind az egész háznép, de kivált a leány:
 Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
 Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
 Három éve múlik, hogy utána kérdez,
 Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van... a tűz sem világit,
 Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
 A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
 Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
 Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
 Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
 Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
 S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük