Arany János – Szondi két apródja

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
 Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
 Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
    Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
 A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
 Zsibongva hadával a völgyben alant
    Ali győzelem-ünnepet űlet.

"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
 Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
 Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
    Odaillőt egy huri nyakra!"

"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
 Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
 Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
    És pengeti, pengeti, sírván."

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
 Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
 Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
    Meg nem marad itt anyaszülte.

"Szép úrfiak! immár e puszta halom,
 E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
 Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
    Odalenn vár mézizü sörbet. -"

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
 Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
 Jézusa kezében kész a kegyelem:
    Egyenest oda fog folyamodni.

"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
 Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
 Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
    Ali győzelem-ünnepe van ma!"

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
 És pattog a bomba, és röpked a gránát;
 Minden tüzes ördög népet, falat ont:
    Töri Drégel sziklai várát.

"Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
 Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
 Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold:
    Idekinn hideg éj sziszeg aztán!"

A vár piacára ezüstöt, aranyt,
 Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
 Harcos paripái nyihognak alant:
    Szügyeikben tőrt keze forgat.

"Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!
 Zászlós kopiával hős Ali temette;
 Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;
    Zengjétek Alit ma helyette!"

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
 Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
 Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
    Vele halni meg, ócska ruhába'!

"S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
 Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála;
 Sátrában alusztok, a széltül is ó:
    Fiaim, hozzá köt a hála!"

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
 Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
 Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
    Kelevéze ragyog vala balján.

"Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
 Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
 Én láttam e harcot!... Azonban elég:
    Ali majd haragunni fog érte."

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
 Kő módra befolyván a hegy menedékét:
 Ő álla halála vérmosta fokán,
    Diadallal várta be végét.

"Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
 Dícséretiből az otromba gyaurnak?
 Eb a hite kölykei! vesszeje vár
    És börtöne kész Ali úrnak."

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
 Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
 Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
    Ki miatt lőn ily kora veszte!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük