Búcsúztató

/vőlegény "kikérés"/

Egy kis csendet kérek egy verssel készültem,
Mire megköltöttem bele is őszültem
Szabolcs kért meg erre, lévén jó barátom.
De tetteimet tovább nem is magyarázom:

Búcsúztató

Bizonyos dolgoktól sohasem búcsúzunk,
Mert belénk ivódnak örökre.
Szívünkből feléjük láthatatlan fonalat húzunk
Mely ráhurkolódik a vérkörökre!

Szemedre mégis fátylat von a pára
Ha a távolból megfeszül egy-egy fonál
És mosollyal gondolsz a messzi apára
És már előre érzed, ha telefonál!

Vagy illatát érzed a nyári szélben
Édesanyád hideg szilva levesének,
És meleg szeretet fakad a télben
Ha emléke zeng egy régmúlt esti mesének.

És emlékeidben hangos a ház
Ha bátyáddal néha-néha összekaptok
S ha kitör a csillapíthatatlan foci-láz
A nappaliban is a labda pattog.

Sokat látott e békés családi fészek
Mikor fejeden még dús göndör a szőke,
Mikor az első lépések sokasága félszeg!
És nagy hegynek tűnik a kicsiny ülőke!

És látta szüleid aggódó arcát
Mikor minden kamasz vakmerő
És nagy összeggel tetted meg a vergődő Barcát,
Mert szerinted az tuti nyerő.

S az egyetemi évek sűrű szövedéke
Mikor félve figyelte Fickó és Cézár,
Ahogy az állatorvosi ifjú növendéke
A kertben egy szikével sétál.

S még milliónyi gyönyörű emlék
És a Boldizsár család mögötte
S gondolatodban kedves vendég
Ki lelked Tiszasashoz kötötte.

Ki oly büszke Rád, a nagymamád
A zabolátlan, zúgó Tisza mentén
Ki távolról is szeret és imád
És átmosolyog az idők kósza csendjén.

Édesanyád, édesapád, s a testvéred
Most mind itt állnak előtted
Köszönd meg nekik, hogy céljaid eléred
S hogy varázsoltak gyermekből egy csodás felnőttet.

Köszöntsd édesapád, ki példaképed lehet
Tisztesség és emberség terén
Kiről a te fiad is majd méltán példát vehet
Mert becsületes és szerény!

Köszöntsd édesanyád, aki annyira szeret,
Hogy nem is találtam rá szavakat
Tőle örökölted a lelkiismereted
És tőle a kitartó vasakarat.

És köszöntsd egyúttal az édes testvéred
Ki még most is rád féltőn vigyáz
Ha szükséged van rá, bármikor eléred,
S ha teheti, a bajból kiráz!

És hálásan köszönjük mind, akik itt vagyunk,
Hogy kaptunk egy barátot, egy nemes lelkű embert
Kit magára most már soha sem hagyunk
S együtt legyőzzük akár a háborgó tengert.

Az élet rendje az, hogy a fonalak lazulnak
És mások feszülnek a régiek helyében.
A sorrendek lassacskán átalakulnak
S a nagyszülők gyeplője az unokák kezében.

A férfiszív kusza gubancos köteléke
A nő lelkébe kell, legyen kipányvázva
Hogy együtt lazuljon - feszüljön
Mátkához a legény és legényhez a mátka.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük