Cosmopolitan




Már a nap is lemenőben,
Benne vagyok épp egy nőben
Talán.
Már nem is értem, miért kértem,
Hogy feküdjön az ágyba most
Alám.

Nem érzem magam túl erősnek,
A szoba sem tűnik ismerősnek
Már.
S máris előttem térdepel,
De még a számát se kértem el,
Milyen kár.

Lassan sötétedik az emlék,
Oh, bárcsak józanabb lennék!
Nincsen neve, hol van az arca?
Remélem, hogy ő is akarta.

Reggel, amikor felkelek,
És a hányásom szétpereg,
Hagyom.
Magamra húzom a ruhámat,
Büdösnek érzem a pofámat
Nagyon.

Nem hagyok üzenetet sem,
Nyitom az ajtót megreccsen
Kicsit.
Lehet, hogy ez így nem helyes,
De nem is tudom, hogy mit kerestem
Itt.

Megszokott másnapos kábulat,
Ismerős ez a hangulat.
Elgázol egy tehervagon,
Még jó, hogy elhintettem a magom.

Széttrancsíroz a sok kerék,
Lábak, karok és herék
Szabadon.
Nem hasonlítok magamra,
Felvágott ezer darabra
A vagon.

Régi csibészek nem ismernek engem meg,
Nézik, mit nézek, aztán tovább mennek.
Régi csibészek nem ismernek engem meg,
Nézik, mit nézek, aztán tovább mennek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük