Dávid-Eszter esküvő

Asztalhoz ültem, hogy megírjak nektek egy verset,
De hiába kerestem, nem találtam hozzá szavakat.
Kutattam versekben, levélben, elcsípett mondatokban,
Benéztem szemekbe, szőnyegek alá is, hátha ott van,

S mikor már azt hittem kudarcom meg kell hogy valljam,
Az utcáról fülembe szivárgott egy csöndes dallam.

S tudtam, hogy rólatok nem szólhatok pusztán szókkal,
Kevés is lenne az hozzá, mint vaknak a jelbeszéd.
Dúdolni kezdtem, és összeállt bennem két szólam
Hangjegyekből, melyek itt hevertek végig szerteszét.

S most összefogja őket, mint gomb a kabátot,
A harmónia, mit nap mint nap köztetek látok.

S nem gondolkodom már szavakban, s mondatokban.
Összecsengő hangnemek lesznek üres szavaimból.
A megvadult hangszer is megpihen a gitártokban,
S így fonódik össze a D-dúr és az E-moll.

Egymásra rímelő arcvonások.
Feloldódó, édes disszonánsok.

Úgy kövessék egymást a békés, boldog hónapok,
Mint táncoló, évődő, egymásra épülő szólamok.
És úgy adjon értelmet egymásnak ez a két élet,
Mint Erőtlen szólóhangszernek az akkordkíséret.

Beszédes mosoly szerelmes szemetekben.
A violinkulcs ott van a kezetekben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük