Ömlesztve

I.
Megfagytak a templomok
Zenébe fagyott jégromok
Állnak ájtatosan.
Fülemen melegítő,
Hogy komolyan vehessem a hideget,
Hogy ne halljam a hó hullását.

II.
Éjszakai fény üzen
Meséből kilépő valóság
Kíván egy szeletet magának
Az életből. 

III.
Viharvert életbe születtem.
Már csend volt.
Az ég szürke, a hullámok közömbösek.
Amolyan két vihar közti állapot,
de a következő esőzés még várat magára.
Mi várjuk szótlanul.
Némán feszengünk egymás közt.
Néha odaszólunk a másiknak,
hogy ne kelljen válaszolnunk,
de szavaink csak a hidegben megjelenő
párát táplálják.
Ha találkozunk egymás mögé nézünk
és várjuk, hogy föltűnjön a másik,
aki már rég elment és megelőzött bennünket,
még akkor is ha az irány az ellenkező volt.
A fogódzókba kapaszkodunk (nem elég).
Valahányszor egymáshoz érünk (véletlenül)
szótlan dühvel fordulunk el.
Megváltoztunk.
Nélkülünk élünk egy olyan világban,
amit mi alkotunk.
Csak a halál teszi változatosabbá
a csüggedést a halál miatt.
Túl fiatalok vagyunk mi mindannyian.
Szorongunk magunk miatt,
és mindenki miattunk szorong.
Féltem magunkat, mert látom,
hogy valamit nagyon féltünk. 

IV.
Csíkos világ az élet.
Tüskés sejtek mesélnek
És várják a halált.
Néhány nap és végük.
Nem törődnek a kérdésekkel
Válaszok helyett
Jelentéssel bírnak.

V.
A fáradt szemek
Nem beszélnek,
de a kezek összeérnek.
Körbezárnak falaim
Ki nem mondott szavaim.

VI.
Lassan beborít mindent az este
A Hold rejtekéből még nappal kileste
Hol feslik föl az éj feketéje,
Amin át fölkúszhat az ég tetejére.
A szemtelen felhőket magáról lerázza
Mosolygós álmaid reggelig vigyázza!

VII.
Esőben száradt ruhák illatát érzem
Az ablakban készülő pókhálót nézem
Egyre fáradtabb minden pillantás
Az álmokból szivárog elő a megoldás.

VIII.
Átsuhan az álmokon
Mindenkivel névrokon,
És ha megvár Rád legyint:
Legyen álmod szép megint!

IX.
Titokban suttogó üzenet
Halkuló álmokat üzenek
Fáradtan botlik a gondolat,
Nem találom a gombokat.
Hiába minden küzdelem
Talán el sem kéne küldenem.

X.
Beszívom a négy fal melegét
Egyedül. hogy más ne lássa.
Szobámban megül a sötét,
Ez a gyertyafény hatása.

XI.
Szeplők színében feloldódom
Ráncok árkába húzódom
Megóv a kékes szemgödör
Könnyem csillogó víztükör.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük