Pisti-Kriszti

Az első randi már régen volt,
Egy öreg Varjú emlékszik talán,
Kesztyű a kézen, az égen hold,
Vacsorázott a fiú, s a lány.
A szemekbe gyorsan szerelem szökött
Egy félig emésztett kandisznó fölött.

Örömmel csivitelt minden madár,
Pletykálva susogott az útszéli bozót,
S attól volt hangos a széles határ,
Hogy két magányos szív találkozott.
Csókot remélt a fiú a lánytól,
Színes lett az ég a szivárványtól.

Elmélázott a jóképű legény,
Hogy kéne csapni tovább a szelet?
S íródott tovább a romantikus regény:
Maguk mögött hagyták az első telet.
A gondolatokat követték a tettek,
Szépen lassan egy párrá lettek.

Összemelegedett hát a két szív,
Érezték, lelkük így kevésbé fázik,
S hogy nagyobb legyen a romantikus ív,
Meg sem álltak egy családi házig.
Még be sem csukták a kaput maguk után,
Én máris a nyakukba varrtam a kutyám.

Az élet hát így haladt szépen előre,
Közös lett az út és közösek a dolgok,
Maguk sem tudták még, mi lesz belőle,
Csak remélték, életük így lesz boldog.
Amikor együtt voltak, mindig örült a búrám,
Még ha magamra is hagytak egy szegedi túrán.

Aztán jöttek szép napok és sajnos rosszak,
Nem mindig volt meg a közös nevező,
Végül aztán szét is bútoroztak,
Elveszni látszott az evező.
Tudták, hogy egyedül sem lesz ez könnyebb,
Fájt is a szív és folytak a könnyek.

Mégsem szakadt el ekkor a fonál,
Csak megfeszült egészen pattanásig,
Néha az egyik még telefonál,
Vagy egy buszmegállóban látja a másik.
Így futott a történet két külön szálon,
Hogy ki-ki magára, majd újra a másikra találjon.

Néhány hónap eltelt egymás nélkül,
Mindkét fél lassan lőállást bontott,
A szív aztán óvatosan újra békül.
És közelednek az álláspontok.
És itt vagyunk újra a metsző télben,
Fej dől a vállra, és kéz nyugszik a térden.

Azóta ez lett a gnómok háza,
Kígyók, pókok, kutyák és macska,
Némelyiket néha az áram rázza,
Összegyűlt a világ összes mocska.
Így aztán igazán vicces család lettek,
Valljátok be, Bözsi nagyon hiányzott nektek.

A jövőben az a szép, hogy nem ismerjük,
Csak tervezni lehet, és remélni persze,
Hogy ha lelkünket kinyitni mi nem is merjük,
A másiknak talán lesz hozzá mersze.
Azt kívánom, legyetek egymásnak ez a másik,
És fogjon immár tüzet, ami régen parázslik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük