Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 1927-28-ból

1

Láttad?radn

Ma éjjel szomorúfűz akadt
az útunkba és oly szomorún
könnyezett ki a fekete és
lázas udvarból, hogy félősen,
sejtőn megremegett a testünk.

Láttad?

Amikor reggel arra mentünk,
a nap az ablakra költözött
és ragyogni akart, de a fűz
fejével elébe borult és
elfojtotta a ragyogását.

Láttad?

Ez a gyászos, furcsalombu fa
minket sirat, két csókot, amely
összeakadt és most szakadni
készül a könnyesen ragyogó
mindentlátó, szent ablak alatt.

Reichenberg, 1928. február 25

2

Néha a fiadnak érzem magam,
ki lopva nézi vetkőző anyját
és csodalátó szeme kicsillan
kamaszévei unt undorából
és beléd szeret.
És beléd szeret
a testedet látva.

Néha a fiadnak érzem magam
amikor csókolsz a homlokomon
és mikor én bűnös borzalommal
az ajkaidon csókollak vissza
mert úgy szeretlek.
Mert úgy szeretlek
és az enyém vagy.

Néha a fiadnak érzem magam,
feslett és szerelmes rossz fiadnak,
mert hideg és bűnös éjszakákon
a melleden nyugszik el a fejem
csókjaink után.
Csókjaink után
én jó kedvesem

Reichenberg, 1928. május 22

3

Homlokom a gyenge széltől ráncolt
tenger oly közelnek tetsző végtelenje
és szőke édesvizeknek
hullámos áradata a hajam,
mely a halánték körül zuhataggal
omlik homlokom fodros tengerébe
és látomásos, felhős egeknek
zöld tükre két nagy tágratárt szemem,
két összetapadt ajkam pedig
korsója ízes, titkos szavaknak
és fogaim fehér szűrőjén át
szitálva hullik le rátok
a keserű és az édes,
a mézszavú áldás és az átok.

És Te néha a tenger végtelenjét
simítod végig a tenyereddel,
belebámulva a látomásos
felhős egekbe és hullámos
szőke vizekben fürdeted meg
az ujjaidat és ilyenkor
mind e gazdagság csak a Tiéd
és csak Terád hullik ilyenkor
minden ízes áldás és átok.

Reichenberg, 1928. január 18

4

Sok szerelmes éjszakán égették
tested dombjai az arcom bőrét
és sok éjszakán égette gyulladt
arcom a tested érzékeny bőrét...
akkor csak ez az izzás volt, ez a
sötét nagy izzás és hogy messze vagy,
most fojtott illatát is érzem a
szerelmünknek...
jázmin illatuk volt az éjeknek,
a tested is jázmint lehelt, mint a
fehérvirágú bokrok, tavaszi
fülledt éjszakán...
de elmúlt, elmúltak a lihegő
csókok, melyek párája most tudom,
hogy jázmint lehelt és hogyha később
tavasszal érinteni akarom
a tested, vagy csókolni akarom
a szájad, csak egy fehér virágra
kell hajtanom emlékező fejem
és egy bokor illatát kell mélyre
szívnom és ujra itt vagy és ujra
megölelem fehér, dombos tested,
amelyen annyiszor pihent elfáradt,
szegény, ejtett fejem...

Budapest, 1927. december 24

5

Ilyenkor, így összeveszés után
oly új vagy nekem és még annyira
ujra szép
és meglátok rajtad mindent ujra,
a testedet, a tested zenéjét,
és lépteid dalát, ahogy felém
jössz a kis ucca sarkán...
és szájad ujra oly piros és
a fogaid is ujra csillogók,
s a szemeid is ujra bámulom,
a szemeid, amelyeket láttam
farsangi reggel felém kacagni
és késő őszi estén, pilláin
remegő könnyel
és láttam a kéjtől félig lehunyva
kifényesedni...
és most ujra látom, hogy hív a szemed
és felém zenél várón a tested,
felém, akit nem várnak és nem vártak
soha, sehol és én sem várok, mert
egyszer hívtak és én nem mentem és
azóta megfogott egy átok...

Reichenberg, 1928. január 12

6

Hóval borított fehér dombokon keresztül
kísértelek sok sok éjen át és egybefont
karunkon áradt széjjel testünkben a meleg...
a hó világított és amikor megálltunk
csókolózni, fekete folt maradt talpunk
alatt...
Ilyenkor szétszakítottuk úgy összetapadt
ajkainkat, egymásra néztünk és a szűz hó
csillant meg halálos ijedtség könnyével
befutott, szerelmesen fénylő szemeinkben...
Könnyű léptekkel suhantunk tovább, nehogy új
csókkal túrjuk fel a havat és kivirítson
a fekete föld, minden szerelmeknek réme...
Aznap éjjel a felhők hangtalanul suhantak,
aznap a fehér dombokon nem csókolództak.

Reichenberg, 1927. november 15

7

A Mosolynak barnafényű kenyerét harapdáltad
a fogaiddal és szerteszaladó morzsáiból
gyúrtál csillogó, szépszínű fürge Kacajgolyókat
két nagy ajkad megfeszült villogó fogaidon, de
   jaj
görbülésébõl már kivirágzott a Sírás bodros-
virágú fája és mintha egy kis repedésből vér
szaladt volna végig a Kacagás kenyerének hó-
fehér testén és már fogaid közül is bodrosan
szaladt ki a Sírás, felkúszva és pergő, remegő
könnybimbóival körülvirágozva szemeidet,
   amelyek ablakán
      láttam
érett a Bánat dagadó kovásza.

Reichenberg, 1928. június 16

9

Nyujtóztál tegnap a kályha előtt
s melled dombjai feszítették
a ruhát, ahogyan hátradőlve,
félig lehúnyt szemmel melengetted
szép kezeidet a kályha falán...
a tűz fénye megvilágította
a lábaidat és ropogott a
hátad mint macskáé, amikor
elnyújtja testét a tűz előtt és
bársonyos négy lábának elrejtett
karmai csikorogva vájnak a
fényes padlóba...
a te cipőid is csikorogtak
mert te is macska vagy és szeretem
megcsókolni a melleid fölött
feszülő ruhát, melyen átárad
felémnyújtózó testednek kába,
izomfeszítő, langyos melege.

Budapest, 1927. december 28

10

Vetkőztél tegnap az ablak előtt
a beszürődő lila fényben
kacagtak az árnyad vonalai
és a megfagyott, könnyes holdsarló
babonás arany kalapként, remegőn
koszorúzta meg a hajadat...

Hallod, a fal mögül a szomszédban
valahol gramofon zenél egy régi
rad+gyarvolgaparti, bús melódiát és
az óra nyögi kinn az éjfelet...

Hagyd ott az ablakot, az aranyos
holdas kalapot és dobd a ruhát
a hallgató, fekete székre
és a meztelenséged add nekem.

Reichenberg, 1928. február 7

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük