Elém ugrik egy régi emlék,
Egy kusza képsor a fejemből,
Mintha magam is benne lennék,
Valahol távol a jelentől:

Az óvodaudvaron szőke hajjal
Egy kislány kergetőzik, és én,
Kezemben valami törött gallyal,
Várom egy targonca ülésén.

Kacagva, fürgén mellém pattan,
Szavába vágni nem is merek,
Majd pár év múlva az iskola padban
Hirtelen újra ráismerek.

A kislány, akinek a haját húztam,
S megkergettem egy gumiabroncson,
Felvételit ír ünneplő blúzban,
S izgul, hogy semmit el ne rontson.

A prózamondón csúcsra tör, és
Közös élmény a gólyabál is,
Kirándulások, Balaton, hörgés,
Így lesz a kislányból Drabális.

Látom Őt a barátnőivel,
Összefonódik velük a sorsa,
Pályája mindig felfelé ível,
S az érettségit is simán letudja.

Az egyetemen is könnyedén túljut,
Semmi nincs, ami visszafogja,
És azt már mindannyian tudjuk,
Nevét a világ ismerni fogja.

Ilyen emlékek jutottak eszembe, 
Hisz meghódítod az egész világot,
Ezért ragadtam tollat a kezembe,
S ezért érdemled a sok virágot.

Így merengtem én a távoli múlton,
S egy érzés a jelenbe újra áthoz:
Örülünk, hogy Veled vagyunk az úton,
S gratulálunk a diplomádhoz.