Berúgva, borongva Nézek a Napkorongra. Könnyes szemembe néz a pirkadat, Hunyorgató pupilla-pillanat. A tűző Nap alatt Űzött vad-alak Futok a szélben, kabátom kopott, A magányos bánat ma párjául kapott. Valahol túl az alkohol-ködön A fájó érzést egy oszlophoz kötöm, S futok tovább, süt rám a Nap, A hűvös szél kabátomba kap. De az érzés tovább tombol vadul, Fogságából elszabadul, S poharam bárhogy válogassam, A rejtő köd is felszáll lassan. Így csak futok tovább: nem jutok messze, Nem tudom kabátom elég lesz-e, Hogy kívül tartsa a bánatot valahogy, Mely másnap üres ágyamra rogy.