30

30 évesek lettünk,
Meglepetés e tettünk,
Nohát, nohát,
Egyre nő a létszám,
Kit érint ez az évszám:
Kerek, remek.

S bár testünk már nem kemény,
Mégis él a remény,
Dobog, lobog,
Hogy a szemek csillanása
Még villám tiszta mása:
Merő erő.

Arcunk szebb már nem lesz,
Így leszünk egy kedves
Öreg tömeg,
Amely elindul reggel
Egy járókerettel
Tenni-venni.

S csoszogva az úton,
Szatyorral a púpon
Billeg-ballag,
S pelenkában ülve
Készülék a fülbe’
Motyog, totyog.

S ha az a nap is felkel,
Mikor végleg el kell
Menni, semmi
Nem marad mögöttünk,
Csak, hol megdöglöttünk:
Kakás lakás.

Azért én nem félek,
Hosszú még az élet,
Hiszem. Hiszen
Mire majd a halál
Végül reánk talál,
Lemegy nem egy

Árhullám a Dunán,
Így aztán a dumám
Felesleges.
De engedd meg, hogy lassan
Ezt még elmondhassam!
Oké-zsoké?

Valamikor azt hittük, persze tévesen,
Hogy az idő minket nem ér majd utol.
Most itt vagyunk harminc egynéhány évesen,
Lábunknál már aprónép bandukol.

Néha még meglátjuk a régi tükörben
Az egykori buzgó kamasz-arcokat,
De már rosszallón nézzük a szemeknél körben
A fel-felsejlő apró ráncokat.

Az arcokon néha még mintha látnék
Valamit a régi csibészségből,
De lassul a láb és őszül a halánték,
Kávé gőzölög a reggeli csészékből.

Naphosszat az irodában ülünk és
A kilók már könnyebben felszaladnak,
S egy ficamhoz elég egy kisebb lökés
A fájón vénülő bokaszalagnak.

A vérnyomás lassan felfelé kúszik
S a szívverésünk egyre hevesebb,
A nadrág a derékról szépen lecsúszik
S a méltóságunk így egyre kevesebb.

De ne vegyük ezt azért olyan komolyan,
Most még itt vagyunk együtt szépen,
S lesz még azért jó párszor olyan,
Hogy barátok ülnek körben sok széken.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük