Berúgva, borongva
Nézek a Napkorongra.
Könnyes szemembe néz a pirkadat,
Hunyorgató pupilla-pillanat.

A tűző Nap alatt
Űzött vad-alak
Futok a szélben, kabátom kopott,
A magányos bánat ma párjául kapott.

Valahol túl az alkohol-ködön
A fájó érzést egy oszlophoz kötöm,
S futok tovább, süt rám a Nap,
A hűvös szél kabátomba kap.

De az érzés tovább tombol vadul,
Fogságából elszabadul,
S poharam bárhogy válogassam,
A rejtő köd is felszáll lassan.

Így csak futok tovább: nem jutok messze,
Nem tudom kabátom elég lesz-e,
Hogy kívül tartsa a bánatot valahogy,
Mely másnap üres ágyamra rogy.