Már a Horror Cirkusz jegypénztárában tett első látogatásomkor felütötte bennem fejét a gyanú, hogy nem bújkál-e valami, még a show tematikájánál is félelmetesebb a háttérben (”danger is lurking”). Valamiért attól féltem, hogy a pofás külső egy csalódást takar. Mintha a moziban Arnold Schwarzenegger helyett  meglepetésre Carl Weathers mormolná az egysorosokat. Vagy ha egy cicomált renault helyett az utolsó pillanatban csupán egy dacia gördülne ki a szalonból. Esetleg nutella helyett kakaós víz kerülne a palacsintába…

Nem tudnám megfogalmazni pontosan, mi indíthatta el ezt a balsejtelmet bennem, hiszen a külcsínyre éppenséggel semmi panasz nem lehetett : 2 hatalmas sötétfekete sátortorony és rémisztő plakátokkal befedett kamionok sorakoztak a téren. Az, hogy a jegypénztárban minden információs anyag elfogyott a második napon, nem tántorított el, hiszen az interneté a jövő, gondoltam, tán csak találok némi multimédiát a világhálón a rejtélyes produkcióról. Első keresési eredményem azonban egy 50%-os kedvezményre jogosító kupon volt. Ezt egyrészt azonnal megvettem jól, másrészt tovább erősítette félelmeimet.

Korán érkeztünk, úgyhogy ettünk gyorsan a büfében egy üres palacsintát ezerért, meg lefényképeztük magunkat a díszlet-csontvázzal (lesz mit törölni, ha fogy a tárhely) és vártuk, hogy nyíljon a kapu. A bebocsáttatás közben és  után kiváló jelmezekben és maszkokban, valóban rémisztő alakok vegyültek közénk, és motorfűrészekkel, késekkel próbálták (kezdetben több, később kevesebb sikerrel) kiijeszteni belőlünk a gyanakvást. A megérkezés utáni első öt perc így aztán kifejezetten tetszetős volt azt leszámítva, hogy nem ülhettünk oda, ahová a helyjegyeink szóltak. Végül egy, a jó kilátás legkisebb reményével sem kecsegtető sátoroszlop mögé irányított a magyarul jottányit sem tudó STAFF, az 50%-os kedvezménnyel is fejenként 5000 magyar forintért cserébe tehát a világon semmit nem láttunk a porondból, úgyhogy hamar át is ülünk máshová. Ekkor ugyanis még nem tudhattuk, hogy talán jobb lett volna maradni a vakság mennyországában a beígért, de folyton elmaradó pokol helyett. Amikor ugyanis elkezdődött a valós műsor, és az eleddig a vendégek között artikulálatlanul hisztériázó rémalakok lefutkostak a színpadra, hamar kiderült, hogy nekünk is talán ekkor kellett volna elhagyni a nézőteret.

Bejött az ördög, és két „bazmegtől” marha félelmetes lett, majd immár sokadszor beígérte, hogy mindjárt elszabadul a pokol. Helyette egy nő jött, aki majd’ egy percig hintázott a trapézon hol magasan, hol nem olyan magasan, hol felállt, hol újra leült, mindenesetre kezdett felmerülni bennem, hogy nem csak bemelegít-e még, de aztán eltűnt a színpadról. Sebaj, gondoltam, gyenge volt, de legalább nem tartott sokáig. Ezután máris jött a BOHÓC! Legalább 10 percig káromkodott tört magyarsággal, majd mindenféle logika nélkül egy a színpadra kiszólított önkéntesről lerántotta a gatyát és csókot nyomott a csupasz seggére. Jó, jó, végül is ez egy horror cirkusz, és bár nem értem, hogy a buzulás hogy jön ide, de lenyomta a számot. Jött is gyorsan a késdobáló farkasember, meg az enyhén submissive nője, akit alaposan körbedobált lángoló dikicsekkel. Profi volt a csávó, tartott vagy 3 percig. De nem csüggedtünk, mert jött is már újra a BOHÓC! Most egy nőt kísért, aki önmagát valami végzetasszonyba oltott dominának sejthette, mindenesetre valódi ötlet hiányában inkább gyorsan újra kihívták az előbbi nézőt, és össze vissza rángatták, meg bekötötték a szemét, hogy ne lássa, hogy semmit se csinálnak. Bár csak én se láttam volna. Azért a bohóc szám megint jó tíz-tizenöt percig tartott, úgyhogy haladt a műsoridő rendesen. Miután a néző elvégezte az ő dolgukat, visszaült a helyére, és jött a produkció. Behoztak egy nagy körbeforgó vasfalloszt, amit föllógattak, és pörgött körbe veszettül, ha valaki – például a korábban motorfűrésszel hadonászó kolléga – felmászik rá és erőlteti. A pasas fel is futott rá sebtiben, ottan azután sokszor nagyon kellett vigyáznia, hogy le ne essen legott. Nem volt olyan rossz, mint a hintázó asszony, de nem bántam, hogy ezt se húzták három percnél tovább. Sejtettem ugyanis, hogy csak előrukkolnak végre egy jó kis BOHÓC számmal. Úgyhogy az eddigi vérfagyasztó borzalmak, hajmeresztő rémségek után végre kicsit hátradőlhettünk pihegve, úgyis már majd’ össze fostuk magunkat (nem). Nem emlékszem pontosan mi volt, valakit kihívott a bohóc a nézőtérről, mutogatott neki vagy 15 percig, meg sapkát adott rá, közben fújt valami berregős sípot, és tipródott, mint Chaplin, szóval tisztára olyan volt, mint egy gyerekműsor a majálison. Viszont hosszú volt, mint a nyavalyatörés, úgyhogy jól is jött a szünet.

A második felvonásban az volt a legjobb, hogy lehetett tudni, hogy nem lesz több. Ha jól emlékszem, BOHÓC számmal indult. Egy meleg torreádor csapkodott hosszasan valami zsinórokkal, aztán kihívott egy nézőt (micsoda meglepetés), és itt elbóbiskoltam egy 5 percre, de mikor felébredtem a saját horkolásomra, még mindig ugyanez a faszi hengerbucskázott körbe-körbe tök egyedül. Utána két lány légtornász bemutatója következett tissue-n. Nos, ketten voltak, felmásztak, lemásztak a szinkron legcsekélyebb esélye nélkül, ha Annus barátnénk kétnapos gyakorlás után felpattan melléjük, pirult volna mindkettő, persze azt sem egyszerre… Ja, és nem volt ijesztő ez sem, ha esetleg elmulasztottam volna említeni, nesze neked horror cirkusz. De végre eljött a BOHÓC! Azt hiszem, hogy itt volt egy kisebb stroke-om, mindenesetre áldásos dolog volt, hogy feleségemnek kikötődött a cipőfűzője, mert így együtt figyelhettük 15 másodpercig, ahogy beköti, és addig sem kellett a színpadon zajló agóniára koncentrálni. Miután a porondra kierőltetett nézők visszaültek, jött két Rippel a kínai piacról: rángatták egymást vagy fél percig, de legalább megpróbálták hóhér és halálraítélt jelmezben tenni mindezt (azt már nem is firtattam, hogy miért egy akasztófa előtt ment a torna, ha a végén egy bárddal vágták le a pasas fejét, de mindegy is, mert addigra lekapcsolták a villanyt). Volt egy kissé ijesztő rész is! Bejött egy kislány egy babakocsival, abból elővett egy emberi fejet, és kettőt-hármat labdázott a nézőkkel. De gyorsan abbahagyta, és futott is le a porondról, mert át kellett adnia a helyet a BOHÓCNAK! És ez már a fináléra való felvezetés volt, tartott is vagy húsz percig, és már négy néző kellett hozzá, szóval nőtt a feszültség. Valójában sosem láttam még olyan műsort ötezerért, amit a nézők adtak elő. Ügyes. Sőt, bravó. Valamikor még közbeszúrtak egy lányt, akit a hajánál fogva lógattak fel, de akkor pont snake-eztem a mobilomon, úgyhogy nem tudom mi lett, remélem, még mindig ott lóg.

Végül jött a nagy zárótánc, ahol barokk ruhában vámpírfogakkal a szájában táncolt minden szereplő, teljesen összefüggéstelen koreográfiában.

Taps nem sok volt, és nem csak azért mert néző sem. Ha a műsoridőt nézzük, egyértelműen elmondható, hogy fosszíliákban sem tartalmazott valódi horror elemeket a show, annál több volt BOHÓCBÓL, és felesleges „bazmegelésből”, ami se nem vicces, se nem ördögi.  Ha otthon maradok, akkor az így elköltött 11000 forintból (jegyek + üres palacsinta) veszek egy üveg nutellát, 170 tojást, és még marad is egy kis pénzem. Aztán megnézzük az Éjjel nappal Budapestet, az sem félelmetes, és pont ugyanolyan szar, de legalább nem tart két soha vissza nem kapható órán át.

Nagy Ritus