Szivárgó szóvirágok Szobám falán. Többször próbáltam Tenni ellene Vadabbnál vadabb Vegyszerrel kezeltem De talán hagyni kellene. Fusson föl A fáradt falakon És folyjon be Fülembe lassan Hogy gondtalan Gomolygó gondolataimat Végre kimondhassam.
Hiába minden A szavakban hinnem Már nem hallom meg A hangokat. Hiába hittem, hogy A szavakban minden Kitéptem rég A szóvirágokat. Egyedül élek Napjaim kékek Remélem egyszer Én is meghalok. Magányos lettem, De megszerettem Hogy egyedül ballagok. Nem nézek hátra, De várom, hogy hátha Valaki utánam kiált, Hogy ne menj még, Várnak a srácok És felém nyújt Egy jó üveg piát. De sehol egy lélek És félek túlélek. Vészjósló csend fenyeget. Egy gödröt ások, Hogy ne lássák mások, És dúdolok bele Hangjegyeket.
Hát mentve vázlatok Tátongó esőkben Titokban rejlő látszatok S én csal állok Zajtalan. Szelek titkolnak hangtalan, Amíg zavartalan az én-tudat, S fakuló emlékem Rád mutat.
16 éves volt. Fiatal. Szerette ha nézik. 12 éves korában már föllépett egy iskolai ünnepségen. Megtapsolták. Elégedett volt. Mégis várt, várt valamire. Szeretett várni, türelmes volt. Aztán megjött, karon fogta és bevezette. De kiderült, hogy csak várni szerette.
Hideg ráz, fáradt vagyok. Csukott szememen át Üzennek a vakok. Sötét ködök, éles kiszögellések Lopott és kopott Emberi ölelések. Fémes hidegen szólít meg Egy kedves arcú idegen. Nem az érdekli, Miért? Csak az, hogy Mennyi! S hogy hogyan lehetne Gyorsan továbbmenni. Kortalan utakon járok, Melynek aszfaltján Nem keletkeznek károk. Nincs más rajta csak Szó és mocsok, Mit hazafelé rugdoshatok.
Egy folyó nő bennem Duzzad a víz Pusztul a partja Fakul az íz A víz egyre zöldebb Megeszi a rét Sárrá dagasztva A fekete lét. Nincs ebben semmi spekuláció Szilárduló eutrofizáció.
Eldobtam valamit, Amire huszonegy éve várok Megtalálhatja bárki. Már nem én vagyok a felelős érte, hanem Már-Ti.
Márt semmi sem lesz ugyanaz Sem a száj, sem a hang sem az idő, sem az alkalom Egyszeri és megismételhetetlen Bizalom.
Egyedül táncolok A sötét parketten Cipőm nyikorog Szárazan nyel egyet A mélyből jövő torok. Álmodom, hogy itt vagy Hogy rám nézel És biztatón mosolyogsz. Egymásba burkolózunk csendesen. Te még mindig hiányzol Én sosem.
Itt a tér! Tábla vörösen izzó hófehér. Itt a tér! Fölöttünk félhold Szemünkben izzó fény volt. Kezed a Kézben Nem kell, hogy egyedül tartsd észben a napok Hangulatát. Egyszer hideg, egyszer meleg sötét és fény Fekete és fehér! Itt a tér! Kékes az égbolt A nap előtt szürke Tél-folt. Itt a tér! Kezünk még a zsebünkbe fér. Mosoly az arcunk Fáradt uzsonna harcunk Délután Otthon a tér után. Tőled semmit se kér Itt a tér! Fekete és fehér!