Dani versek kategória bejegyzései

Ars poetica

Közzétéve Szerző:
Válasz

Nem megy, akárhogy erőlködöm.
Mint gyenge fénynyaláb a terjedő ködön,
Úgy próbál átjutni akaratom az akadályon,
Mit bűverő képez.
Olyan szép ez.
Szép e küzdelem maga, mit több éve vívok,
Bár kis csatáit elvesztem sorra,
S már azon tűnődöm, segítőt hívok.
De nem teszem, mert késve jő,
S túl leszek ezen akkorra.
Ülve reszketek, és saját erőm ráz,
S néha, ha hagyom, átfut az agyon egy kétség:
Vajon bírja-e e terhet a belső váz,
Mely húsomat tartja?
Vagy megszakad a kínba, és saját kardja
- Melynek markolatját elmém fogja – 
Zúzza szét, s lesz az őrület örök foglya?
Erőlködök, nyomok, de nem jön.
Igen, egy budin ülök.
De ez nem szokványos WC, régi csésze!
Ez olyan hely, ahol lényem,
Mint a csikorgó rímek bölcsésze,
Kínlódva ül,
És szar verseket ád ki magából,
De szomorú, mert most még ez sem sikerül.
Írni akartam, azt hittem, megy majd,
S művem menti meg elmém értelmes részét.
De csak ülök itt csüggedőn, üresen,
Nyomom súlyommal ezt a hálátlan csészét,
És reszkető önmagam árnyékát lesem.

Emlék

Közzétéve Szerző:
Válasz
Valami mozdult a sötétben.
Lassú volt, kecses,
Mint egy madár,
S könnyedén, mintha 
Nem volna határ,
Reptette messze a képzeletem.
Szép ez a látvány. Szeretem.

Csak fordult egyet, s megállt.
Apró barázdák futottak 
Át rajra puhán,
Mint titokzatos fodrok
Egy bársonyos ruhán.
Kinyújtotta öt gyönyörű ágát,
Óvó érintések rejtett világát.

Csak néztem, hol pihen.
Az arcodhoz ért
Lehunyt szemed alatt,
S hangtalanul füled 
Felé haladt
Magára tekerve egy kóbor tincset,
Mint rabulejtő, göndör bilincset.

Majd elsimult újra az ágyon,
S én kíváncsin vártam,
Rajongva hosszan,
Hogy bűvöl el majd,
Ha újra megmoccan.
Kedves emlék lesz: kettesben Veled,
Ahogy csodálom csendben a kezed.

Történelem óra

Közzétéve Szerző:
Válasz

Unalom-cella zárja el testem,
Alig várom, hogy szabaduljak,
Hisz látom, hogy odakint fény-szemek várnak,
S örömöt markolnak szabad ujjak.

Nem szólok semmit, csendesen várok,
Ezek most már az utolsó percek,
Bár úgy haladnak, mint bús csata után
Lovára dőlve a megsebzett herceg.

Körbenézek, arcokat látok
Füzetbe nézni, mindenki fáradt.
Hogy zsibbadó lábam fájni ne kezdjen,
Előre dőlök és rúgok egy párat.

Nyomott homály trónol a termen,
Tapintani lehet máris a csendet.
S várom, hogy felráz a padból a hang,
Mely rémisztőn torz, de szünetre csenget.

Ülök, és lassan megőrjít már,
Hogy mohón elborít az unottság sátra,
S rettegek attól, hogy nem bírom tovább,
Bár szenvedésimből csak öt perc van hátra.

„Csak kitartás!” súgom magamnak
S nem jut el hozzám az elhangzó sznob tan.
S azt vettem észre, hogy egy papírgalacsint
A mögöttem ülő arcába dobtam.

Elég! Megoldás kell!
El is készül a gyógyító tervem:
Felpattanok s a kijárat felé
Végigszáguldok a haldokló termen.

De persze nem így lesz,
Mert magától ér véget az enyészet,
S mint mindig, most sem teszek semmit,
Csak kívülről nézem az egészet.

Jövő a kezemben

Közzétéve Szerző:
Válasz

Beszél a tanár
Előttem állva
Selejt
Szunnyadó elmém
Tudástól elzárva 
Felejt.

Látja, hogy alszom,
Elmondja kétszer
Tényleg
Tovavész tudatom
-Hiába kényszer-
Végleg.

Tudom, majd később
Hiánylom e szókat 
Talán,
De nem jön át semmi
Koponyám kókadt
Falán.

Érzem, hogy ezzel
Elszáll a jövőm 
Messze,
Nem tudom, kiút
Jövőbe szökőn
Lesz-e.

Hiába minden,
Segíteni túl
Nehéz,
Ha a felejtés egyszer
Felém megindul
S benéz.

Bezár a sötét,
S nem is lesz innen
Nyitás.
Magamra maradok
Örökre, ez nem
Vitás.

Merre?

Közzétéve Szerző:
Válasz

Néha a dübörgő csendben állva
Szívembe markol egy lüktető gond.
Hegyes fogakkal telenőtt szája
Hangtalan ordít, de értem, mit mond.
Szemem hiába nézi a teret: végtelen,
Helyet találni képtelen.
Helyet, mely csendjével közönybe ringat
S nincs földjén kétség, mely elmémet rágja,
Helyet, hol látnám, hogy mindent, mi bánthat,
Semmivé pusztít egy gyógyító máglya.
Mert ez kéne néha. De valóban ez?
Egy elhagyott vidék, hol nincs durva nesz?
Nem hiszem. Csak tévedés talán,
Mely helyett kapott álmom roskadó falán.
Ilyen vagyok, gyáva egy kicsit.
Mihelyt a sorstól kapok valamit,
Elvesztésétől elkezdek félni,
Így meghalok, mielőtt tudnék élni.

Hogyan?

Közzétéve Szerző:
Válasz

Ülök a földön, a falon egy óra,
Ütemes ritmusa rázza a szobát.
Gyakran felnézek a két mutatóra,
S tudva, hogy nem jön, várom a csodát.

A sötétbe nézve vakon, eszembe jut,
Hogy mit árt a rajtam rég ülő átok,
Mi lesz, ha életem filmje lefut,
És nem tetszik majd, amit benne látok.

Oly sok mindent csinálnék vissza,
Hisz fontos perceket vesztettem el.
A mardosó kétség a véremet issza,
S nyugalmat ígérő vesztet emel.

Sok semmivé foszlott örök kapcsolat,
Sok meg nem tartott igaz ígéret,
Én sem vagyok csak egy gyenge másolat, 
Látom, ahogy az élet semmivé lett.

S az idő nem vár, nincs könyörület,
Lázadni ellene lassan nem is mersz.
De eredménye furcsán gyönyörű lett:
Egyedül vagy, s magadra sem ismersz.

Ralf Moeller naplójából

Közzétéve Szerző:
Válasz
I.
Fegyverem a kardom,
Mindig háton hordom.
Előveszem gyakran,
Ha szembe jön egy vadkan.

Egy merő izom testem,
Kardom vérrel festem.
Rúgok, mint egy barom,
Egy izomgóc karom.

Bölcs vagyok és szerény,
Nálam minden erény.
Két szemem vigasztal,
Hátam, mint egy asztal.

II.
Erős vagyok, mint egy állat,
Kettétépek egy-két vállat.
Csörögnek a fegyverek,
Mikor szörnyeket verek.

Emberfejtől dús a tér,
Kardcsapásom ennyit ér.
Magas vagyok, mint egy oszlop,
Halálom után sem foszlok.

Van barátom törpe, s néma,
Így nincs soha közös téma.
Vezér vagyok, nem vitás,
Orrom csak ritkán fikás.

Conan 6

Közzétéve Szerző:
Válasz
Széles vállak, szörnyű arc,
Lába nyomán véres harc.
Agya sötét, mint egy pajta,
Fényes bőre feszül rajta.
Ártatlan, mint a kis barik,
Ere duzzad, mikor szarik.
Csúcs-humora nagyon pazar,
Hülye szegény, mint egy kazal.
Lelke, teste mind selejt,
Lábat mosni elfelejt.
Reggelire 4-5 hattyú,
Arca, mint egy gőzdugattyú.
Fúr, farag és lapátol,
Szeme ég a csipától.
Nyaka vastag, széles beton,
3,4 dimetil-keton.
Akit csak lát, eltapos,
Agya, mint a zsenge fos.
Úgy ugat, mint zsibbadt bulldog,
Amíg csak él, legyen boldog.

Conan 5

Közzétéve Szerző:
Válasz
Conan merész, túlzón bátor,
Bőre nyúzva cirkusz sátor.
Ha ingerlik, dühe robban,
Minél tovább, annál jobban.
Satu-álla pajszert darál,
Egyet zúz és ott a halál.
Kardot forgat, s tréfálkozik,
Érte telnek meg a mozik.
Lába nyomán rózsaszirom,
Fürtös fejét nagyon birom.
Lakhelyéről mondák szólnak,
Méltán hívnád disznóólnak.
Roppant teste, mint hegy orma,
Izzad, bűzlik, monstrum-forma.
Melegszívű, s kemény közben,
Mint kőgólem a forró gőzben.
Romantikus, érző lélek,
Szájszagától mégis félek.
Rohan és riszálja farát,
De gondoskodó igaz barát.
Felpattan a kopott lóra,
Remélem, még hallunk róla.

Conan 4

Közzétéve Szerző:
Válasz
Robaj rázza a roppant hegyet,
Bár épp csak lecsapott egy legyet.
Bendője rettentő katlan,
Szájszaga leírhatatlan.
Tonnás farán szexis nadrág,
Büdös, mint a dög, mit vad rág.
Izmos karja elrettentő,
Háta, mint Ferihegy-kettő.
Barbár harcos, gladiátor,
Hasizma, mint radiátor.
Szédülök, ha leül mellém,
Fát lehetne vágni mellén.